Amikor a Nirvana megelőzte a mentorát, a Melvins zenekart...
A Nirvana olyan műsort adott Olympiában, mely szintén bekerült a történelemkönyvekbe, bár ezúttal más okok miatt, mint régebben.
A város peremén, egy udvarház halljában adott műsorban a Nirvana a Melvins és a Beat Happening társaságában lépett fel.
A számok listája. Úgy látszik, a Big Cheese esetén meggondolták magukat, ez amolyan szimbólum is lehetne, hogy Kurt ebben az évben a punkrockhoz fordult...
Jelmezként Kurt színpadi vérrel tűszúrások nyomait festette a karjára. Mivel azonban nem igazán tudta, hogy is néz ki egy narkós, kicsit túlfestette a nyomokat, s inkább egy halottra vagy egy Ed Wood-filmben szereplő zombira hasonlított, mint egy drogosra.
– Rövid ujjú inget viselt, s mindkét karját a csuklójától az ujjakig foltok borították – emlékezett vissza Garth Reeves. – Úgy nézett ki, mintha beteg lenne.
Kurt ritkán játszott rövid ujjú pólókban, szégyellte, hogy sovány.
Kurt tréfája előre nem várt következménnyel járt: paródiája nem esett le a tömegnek, s mindenfele suttogni kezdték, hogy tényleg drogos.
A koncert mégis egyfajta vízválasztó lett: bár a Melvins volt a húzónév a címlapokon, ekkorra a Nirvana már népszerűbbé vált hajdani mentoránál. A Melvins egy dinamikus Neil Young-feldolgozással, a „Rockin' in the Free World”-del fejezte be a műsorát, és Kurt ott állt az első sorban, együtt rázta ökleit a közönséggel, de muszáj volt észrevennie, hogy a Nirvana fellépése után a közönség harmada távozott. (Forrás: Charles Cross: A mennyeknél súlyosabb)
Címlapkép: Rajongói fotó a Nirvana fellépése 1990. január 19-i fellépéséről.
Kamera-felvételek:
A Nirvana Magyarul YouTube-csatornáját érdemes bekövetned, hogy ne maradj le a magyar feliratú videókról...